A meszelő
Egy szál cigaretta van a szájának egyik sarkában, a munkakedve a vilag egy másik sarkában. A rajta levő szakadt trikó nem árulja el hogy vajon mi lesz a bére amit kérni fog egy ellustálkodott nap után. Ötletei hasonlóak a sörreklámból ismert ötletekhez. A szükségletei a természetes szükségletek, megjelenik köztük egy fa is, mint a kutyák esetében. Az élete is olyan mint egy reklám: a modern társadalom rekláma, aminek sikerült kiiktatni a természetes kiválasztódást. 30 ezer évvel ezelőtt, a meszelőnket helyben megölték volna az első, a Lascaux-i barlang falára görbén rajzolt szarvas után.

A városi öregasszony
A falusi nővérétől eltérően, a városi öregsszony sokat látott és mindent tud. Utálja a menyét, a szomszédját, az adminisztrátort, a kerületet, a várost. Paradox módon szereti a hazáját, amiről viszont csak annyit tud, amit az 1955-ös tankönyvekből megismert. A városi öregasszony úgy gondolja, hogy minden körülötte azért van hogy meglopja: a tömbházlakók, a gázművek, az idegen aki épp most ment be a lépcsőházba. És ez egyáltalán nem teszi jóvá az életét. Az öregasszony sorsa az, hogy egyszerűen meghaljon és ő ezt elfogadja és másegyébbel nem is igen törődik. Nálunk teljességgel hiányoznak azok az amerikai öregasszonyok, akik nemkormánypárti rendezvényeken vesznek részt, vagy azok a franciák, akik mitingekre mennek, amikor nem a baloldali irodalmat olvassák. A mi öregasszonyaink csak szavaznak, esznek, mindenkiről pletykálkodnak és ingyen utaznak a városi buszokon.

A mánelista sofőr.
Gyors, mert nem lehet más mint drogkereskedő vagy aki telkekkel spekulál. A legjobb dolog az életében a motor, amit egy nála sokkal okosabb német készített , de a söfőrünk nem érzékeli ezt az iróniát. Szereti megosztani a pofonokat, zenét és véleményeket. Tudja rólad, hogy hülye vagy. Tudja hogy ő okos. És az élete ilyenformán egyszerű. Ezért a mánelista sofőr a legnyugodtabb azok közül a románok közül akik az országban maradtak. Ha azon gondolkozol, hogy Mazare miért hozatott pálmafákat Konstancára, a válasz az utakon egyszerű: mert a majmok már eleve ott voltak. És nem is volt természetes ellenségük.

A mérnők.
Valamikor kutatásban vett részt. A forradalom a rajztáblánál érte, otromba épületeket rajzolva, azzal a reménnyel, hogy egy nap engedik bebizonyítani zsenialitását. Amikor engedték, megmaradt önmaga, megszabott munkabeosztással. Reggel 8-ra munkába, 5-kor haza, este 8-kor a második üveg bornál. Nehezen mozog az álmok és a valóság közt és azért lehangolt. Reménykedik hogy majd jobb idők jönnek, és még akkor is amikor azok feltűnnek, ő azt reméli hoy majd az ajtón kopogtat és megfogja a kezét és elviszi Németországig, ahol valaki biztos hallott a diploma dolgozatáról, ami az ő idejében igazi forradalmi dolgozat volt.

A gazdag.
A telenovellákból ismertek ellenére, a gazdagok nem sírnak. Nincs miért, nincs mikor, nem jutatta eszükbe a titkárnőjük. A legtöbbjük nem tudja hogy gazdag, mert nem hozzád mérik magukat, hanem más gazdagokhoz. Ezért ez egy olyan helyzetet eredményez, amit a 200 eurós órabérrel fizetett pszichológusok sem tudnak megoldani: vannak Mercedesszel rendelkező gazdagok, akik azért szenvednek mert nincs Bugatti márkájú autójuk. A román gazdagnak van még egy gondja: csak itt gazdag. Ha kimegy az országból már csak hivalkodó.

A klubbeli fiú.
Általában ő a legnagyobb ember fia. Éjjel van a munkaideje, legnagyobb félelme, hogy meghal unalomában. A legizmosabb példányok kibirják egy hétig élelem nélkül és két napig paparazzik nélkül. A elvei egyszerűek: öreg, menj te tanulni, ha nincs pénzed szórakozni. A napjai meg vannak számlálva: számolja a botránysajtó és a lakosság javarésze, amikor kiveszik a turót a futtában odavágott paradicsomsalátához, mert hát kezdődik az OTV-n Magda műsora.

A fentiek maradtak csak az országban. A többiek elmentek. És nem, nem nyaralni. Lehet vannak mások is, nem tudom, az intézmények dolga ezt megmondani. Amit én akarok mondani az teljesen más: nézzetek ezekre és próbáljátok elképzelni hogy ebből az anyagból kell egy nemzetet összekovácsolni.

Az este hallottam egy férfitől a következő kérdést:” De hát divat manapság még a romantika?” Tényleg, gondoltam magamban, divat még? De akkor rájöttem, hogy átugrottam egy fontos kérdésen: Mióta lett a romantika csak divat?
Hogyha csak egy irányzat, egy trend, akkor azt jelenti hogy eljutottunk oda hogy nincs ami mellé viseljük a romantikát, nincs amivel párosítsuk? Egyre kevesebb férfi vásárol virágot a barátnőjének vagy feleségének. Mintha a gesztus maga, ahelyett hogy romantikus lenne, megkérdőjelezné, aláásná férfi mivoltukat.
A romantikus meglepetések már csak mesék, amikben már senki nem hisz? Egy romantikus vacsorára hívás váratlanul átalakult egy rövid üzenetté, amelyben nem meghívnak a városba, hanem felsorolják a hétvégi kikapcsolódási lehetőségeket.
És ha mindez igaz, kit okolhatnánk? A férfiakat, minket…vagy a médiát? Én megkockáztatnám azt mondani, hogy a média nagyon befolyásolta ezt. Ha megnézzük a reklámokat, a legtöbbjükben az áll, hogy a nő megpróbálja elcsábítani a férfit és romantikus próbál lenni. Jobban megnézve a reklámokat a következtetés ijesztő: úgy tűnik hogy minden eszközzel el akarjuk csábítani a férfit. Nemcsak egy parfümről van szó, hanem samponról, fogkrémről, mosóporról, ruhaöblitőről…
Mindez minél közhelyesebb, annál kézzelfoghatóbb. Ha nincsenek meggyőződve a TV reklámok, a magazinok, a mindenütt fellelhető reklámtáblák hatásairól, vegyék példának a mai szépségideált: minél vékonyabb nő, irigylésreméltó derékbőséggel, sőt mi több, tökéletes alakkal.
Emlékeznek még a Rubens-i nőkre, több mint kerekded formákkal? Nos, egy mai fiatal nőnek nem lenne keresnivalója a festő képein. Az ok: nem teljesítené a szépségideált. Az akkor szépnek tartott nő éppen a telt nő volt, az érzéki nő, aki épp úgy volt megjelenítve, hogy kihangsúlyozták azon formáit, amit egy mai nő mindenképpen rejtegetni próbál.
Tehát a mai szépségideált a társadalom szabta meg. A romantika is, mint egy trend, aminek a vége közel van, azért jutott ide, mert a társadalom az évek során kialakított bizonyos viselkedési előírásokat, ideálokat és értékeket.

Ha azelőtt nem volt szégyen, ha egy férfi sírt, ma majdnem megengedhetetlen. Hasonlóan a romantika is olyan valami lett, amit kerülni kell, rejtegetni kell, hogy a férfi érzékeny oldala ne kerüljön felszínre. Tehát valóban egy irányzattal, egy divattal van dolgunk. És ha így haladunk, számolhatunk úgy, hogy 50 év múlva egy múzeumban fogjuk megtekinteni a romantikának, mint irányzatnak a bizonyítékait, amik mára már eltűnőfélben vannak: egy szál rózsa, egy doboz csokoládé, egy gyertyafényes asztal, egy szerelmes levél, stb.

Reménykedjünk, hogy mindez nem így van? Persze, ismerünk kivételes eseteket, de nem éppen ezek erősítik a szabályt? Ha mégis mellettünk él egy romantikus példány, akit méltón csodálhatunk, jól őrizzük meg. Nem szeretnénk, ugye, ha ők is a múzeumba kerülnének?

Körülöttünk mindig lesznek olyan személyek, akik megpróbálnak elbátortalanítani vagy szándékosan, vagy a saját félelmeikre alapozva.

Fontos, hogy felismerjük ezeket a ”tanácsokat”, és kivédjük ezeknek a káros hatását, amik megakadályoznak álmaink valóra váltásában.

1. “Egy nap valóra válthatod álmaidat, de most szedd össze magad és viselkedj felelősségteljesen. “

Majd egy nap? Mikor van az a nap? Egy nap nem jelent semmilyen napot sem. Egy olyan pillanatra vonatkozik, ami valószínűleg soha nem jön el. Ma van az a nap ami garantáltan a tied és a mai nap az egyetlen amikor elkezdheted megváltoztatni az életed. Tehát, ne légy felelőtlen és ne várj arra a napra! Úgy cselekedj, hogy a mai nap legyen új életed első napja.

2. “Nem lesz majd mihez kezdj, ha nem sikerül.”

Téves. Ez az egyik legnagyobb hazugság amit csak elhihetünk. Legrosszabb esetben, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szeretted volna, visszatérsz ahhoz, amit azelőtt csináltál. De messze állsz attól, hogy ne sikerüljön.

3. “Biztonságosabb ha a megszokott munkahelyeden maradsz.”

Persze hogy biztosabb. De tudod mi ennél is biztonságosabb? Ha hazamensz, bezárkozol a fürdőbe és soha többé nem jösz ki onnan. És így lehet a kukába dobni egy egész életet tele reményekkel és törekvésekkel. Jusson eszedbe, hogy a biztosabb nem mindig jelent jobbat is.

4. “Lehetetlen!”

Lehetetlen, ha nem teszel semmit annak érdekében, hogy valóra váltsd álmaidat. Azért tűnnek egyes dolgok lehetetlennek, mert egyesek még nem valósították meg. De ez még nem jelenti azt, hogy neked nem sikerülhet. Ha beleéled magad és szenvedélyesen csinálod azt amit csinálsz, majdnem minden lehetségessé válik. Csak igazán akarnod kell.

5. “Csak pár szerencsésnek sikerül.”

Azért mert az a néhány szerencsés nem hitt a lehangoló tanácsokban és követte álmait. Megvolt bennük az az erő, elhatározás és akarat, ami benned is megvan. Te is közéjük tartozhatsz. Csak tőled függ.

Ha hiszel abban, amit csinálsz, sikerül valóra váltani vágyaidat és törekvéseidet. Ne hagyd magad befolyásolni a körülötted levők bizalmatlansága által. Kövesd az ösztöneidet és csináld azt amiről tudod, hogy a legjobban szeretnéd csinálni.

Mindenkiben, kortól függetlenül létezik egy Gyerek, egy Szülő és egy Felnőtt.

A bennünk levő Gyereket az érzelmek irányítják, ez a gyerek-én a saját gyerekkori viselkedésformánk maradványa, ami akkor mutatkozik meg leginkább, amikor kedvünk szerint viselkedünk, amikor szabadjára engedjük hangulatainkat, amikor nem tudjuk megállni, hogy kényeztessük magunkat, amikor sírunk vagy áldozatként mutatjuk be magunkat. A bennünk levő gyerek nem nagyon figyel a körülötte levőkre, legfőképp egoista, önző és a saját szabályai szerint cselekszik.

Előfordult veled, hogy türelmetlenül tapodtál egy olyan személy mellett aki nem akarta félbehagyni a beszédet? Előfordult hogy kicsorgott mérgedben a könnyed mert éppen nem tudtad megszerezni valamiben az első helyet? Vagy hogy megvetted azt a csinos kis blúzot, amire éppen akkor volt a legkevésbé szükséged? Megtörtént hogy teljesen tehetetlennek érezted magad? Ezek olyan viselkedésformák, amik pillanatnyi ösztönökön alapszanak. A saját szükségletek mielőbbi kielégítését célozzák, Olyan magatartásforma, ami elsősorban a saját kedélyállapotot tartja szem előtt, aztán a szociális szabályokat. A gyerekek elsősorban a vágyaikra figyelnek, nem nagyon törödnek másokkal, mások szükségleteivel, nincs meg az a képességük, hogy a vágyaik kielégítését elhalasszák, és nem is tudnak hosszú távban gondolkozni. Ezt csináljuk mi is, amikor úgy viselkedünk, mint valami gyerekek.

A bennünk levő Szülő reprodukálja az a szülőmodellt, amellyel rendelkezett, vagy amelyet szeretett volna. A szülői magatartás nemcsak akkor nyilvánul meg, ha van gyerekünk, hanem akkor is megjelenik, ha szabályokat írunk elő, ha önkényesek vagyunk, ellentmondást nem tűrünk, óvunk vagy éppen óvásunkkal megfojtunk valakit. Felvesszük a szülői magatartást, akkor amikor tudjuk hogy kell történjenek a dolgok, megmondjuk másoknak mit és hogyan csináljanak, az ő érdekükben cselekszünk, és utasításokat adunk, amit nem kérdőjelezhet meg. Ez a viselkedésforma a társadalmi szabályokat tartja szem előtt, mások javát szolgálja, a saját magunkra figyelés róvására.

Ki ne hallott olyan főnökről, aki azt mondta az alkalmazottainak:”én vagyok a főnök, én diktálom a szabályokat” vagy “ha más a véleményed, mehetsz máshova dolgozni”? A legtöbben ezek közül sokszor hallhatott gyerekkorában a szüleitől ilyen kijelentéseket: “azt csinálod amit én, mert én azt mondtam” vagy még szörnyebbeket :”én adtam az életed, én veszem el azt.” Amikor szülőkké válunk, arra vagyunk hajlamosak hogy reprodukáljuk ezeket az önkényes szülői magatartásokat a gyerekeinkkel szemben, mert hát ez a normális, nem?

A bennünk levő Felnőtt képes egyedül kezelni a Gyereki érzéseket és a Szülői szabályokat. A felnőtt képes a jót kihozni a “nincs kedvem hozzá” vagy a “meg kell csinálni” helyzetekből. A felnőtt nem előír hanem javasol, tudja mik a tettei következményei és hajlandó meghallgatni mások véleményét is.

Amíg a Gyerek és Szülő viselkedést nagyrészt örököljük, addig a Felnőtt viselkedést megtanuljuk. Olykor megesik hogy egész életünkben a két szélső állapot váltakozik és csak ritkán válunk Felnőtté.

Gondolj most magadra és erre a három magatartásformára: a bennünk levő Gyerekre, a Szülőre és a Felnőttre. Rád melyik magatartásforma jellemző a legtöbbször? Láttad már a gyerekeidben ezt a három vislekedési format? A gyerekeid általában elkényeztetettek és türelmetlenek, gondoskodó, tanácsokat osztogatók vagy néha meglepnek bölcsségükkel, amelyről bizonyságot tesznek bizonyos helyzetekben?
A mi viselkedésünk példaként fog állni elöttük és valamelyik magatartási formát fogja náluk eredményezni. Nos, te mi vagy? Gyerek, Szülő vagy Felnőtt?

Amikor a múltamon és a jővőmön gondolkozok, rájövök, hogy az emberek két kategóriába sorolhatók be: úrak és rabszolgák.

A társadalmi rend elosztott minket két csoportba: urak és rabszolgák. Én a második csoportba tartozok.

Úr az, aki 18 évesen félbehagyja az egyetemet és belevág az üzletbe. Vannak ilyen híres esetek. Ezek az emberek hisznek egy elgondolásban, megvan a saját útjuk. Vagy inkább autópályájuk? Amelyen 200 km/órával száguldoznak a siker fele. Vagy a csőd fele. Tulajdonképpen ez nem is nagyon érdekli őket. A fő hogy beteljesedve lássák álmaikat. Ha valami nem sikerül, az úr nem adja fel. Ő nem tud visszatérni az egyszerű dolgozó mivolthoz. Ezért új ötlettel áll elő. Egy új útra lép. Amíg végül sikerül neki. Ha nem, legalább magával kibékülve él, hogy mindent megtett, ami erejéből kitelett.

A rabszolga befejezte az iskolákat. Több mint valószínű elvégzett két egyetemet és még mesterizett is. Azon töri a fejét, hogy doktoráljon-e. A rabszolga képzésekre jár, szemináriumokat látogat. Tanul. Jó szakember, jó manager, könyvelő, igazgató. De a fizetésből és jutalékokból él. Egy úr által kialakított csapat tagjaként dolgozik. Akármilyen magasra jut a ranglétrán, a rabszolga felett mindig ott van legalább egy pozició: a részvényes.

Én nem érzem valami jól magam rabszolgaként. Mert emiatt mindig korlátok közt mozgok.

Te melyik kategóriába tartozol?

Ha rabszolga vagy, üdvözöllek a klubban. A népesség kb. 95%-át tesszük ki.

Ha úr vagy, akkor keress és valósíts meg egy ötletet. Válassz ki egy rég dédelgetet álmot és mutasd meg mire vagy képes. Először is saját magadnak. Aztán ezt majd mi is, a rabszolgák, látni fogjuk. Lehet hogy neked fogunk majd dolgozni. És segítünk hogy te még több pénzt keress. Mert hát ez a dolgunk nekünk, rabszolgáknak….

Egy nő számára szépnek lenni nem csak annyit jelent, hogy arányos méretei vannak, meg hogy a színeket jól tudja kombinálni öltözetében. A szépség a hajtóerő, amelytől lebeg egy kihívásokkkal teli átlagos napon. A szépség adja neki a bátorságot, hogy többet akarjon.

Minden nap keresem a körülöttem levő dolgokban és mások tekintetében azt a megerősítést, amit egy ideje már érzek, hogy: nagyszerű vagyok. Persze, vettem már drága kozmetikumokat, túlságosan is drága cipőket, túl vagyok már pár drasztikus diétán, de a belső egyensúlyomat nem találtam meg.

Nehezen értettem meg, hogy amit keresek azok nem az ideális méretek és a 24 órát át tartó tökéletes megjelenés, hanem saját magam. Amikor valakivel társalgok és azt a választ kapom, amit magamnak mondtam volna, mosolygok. Olyan megerősitéseket keresek, amiket nem mindig kapok meg élőben, személyektől.

Ezért fordulok olykor a könyvekhez és a filmekhez. Szeretem az olyan történeteket, amelyeket át tudok élni, amelyekkel azonosulni tudok. Olvasok, hogy a főhősök által kiáltsak, szaladjak, ejtőernyőn ugorjak le, a szakadék szélén táncoljak. Csodálkoznak a körülöttem levők, hogy mindig beleszeretek egy-egy színészbe, egy-egy dallamba. “Gyerekes”, mondják nekem leereszkedőn. ”Élek”, válaszolok nekik én.

Nem, nem beszélgetek kitalált személyekkel, nem hiszem már, hogy George Clooney felesége lehetek. Van két nagyszerű gyermekem és házas vagyok egy jó ideje. Naponta elmondják hogy szép vagyok, de én még mindig nem fogadom el ezt. Kacérság lenne? Vagy szerénység?

Az sem mindegy kitől hallom azt hogy szép vagyok. Akkor a leghatásosabb ha olyan tesz ilyen kijelentéseket, akinek semmi érdeke nem származik abből, hogy egy bókkal megkedveltesse magát, aki őszintén fejezi ki ezt és nem csak holmi udvarias társalgás részeként hangzik el a szájából.

Egyszer amikor kövérebb voltam, fáradt és nagyon elfoglalt a gyerekekkel, váratlanul egy kijelentést tettek nekem. Egy őszinte, őnzetlen, következmény nélküli kijelentést. Meghökkentem, bután kuncogtam és aztán gondolatban megköszöntem az elkövetőnek, hogy adott még egy esélyt hogy mindent elölről kezdhessek. Szárnyalni kezdtem tudván, hogy mosolyt tudok csalni valaki arcára, hogy befolyásolhatom valaki kedélyállapotát, hogy egyszerűen a jelenlétem, az énem, valakiben nyomott hagyott és megjelenésem tetszett neki, annyira hogy annak szót adott.

Mennyire vagyunk tájékozottak, amikor az élelmiszerről van szó? És legfőképp mennyire tájokozottak akarunk lenni? Az egészség megőrzésének egyetlenegy módja vajon az, ha egyre több zöldséget és gyümölcsöt beiktatunk étrendünkbe? Nem lenne jobb ha igazán megválasztanánk, hogy mit együnk?

Diétát diéta után tartunk vagy megróbálunk minél egészségesebben táplálkozni. Néha teszünk egy-egy kivételt és elmegyünk sütit enni barátnőinkkel. Nincs semmi baj, hisz ez csak egy süti. Valóban így van?

A termékek cédulája sokszor bebizonytotta, hogy ez egyáltalán nem így van. A napjaink termékei messze állnak attól ami lenniük kellene, és károsak egészségünkre. Vegyük például a túrós lángost, amit a minap vettem egy gyenge pillanatomban.

Kifizettem tehát egy, a kemencéből frissen kivett túrós lángost. A valóság az hogy az én lángosom nem más mint: fehér búzalist 28%, víz, tehéntúró 20%, növényi margarin 16%, adalékanyag a túróhoz (pálmaolaj, glokózszirup, darált kukorica, savópor, sovány tejpor, burgonyakeményítő, olvasztott sajtpor: E339, E452, tojásfehérjepor, só, aromák, stabilizátorok: E412, E270 sav, E327, fűszerek), cukor, jódos só, ecet, glutén, emulgeálószer E472, növényi olaj, aszkorbin sav, enzimek.

Úgy néz ki, újabban, ha el akarsz készíteni egy lángost, értened kell a kémiához. És nem, nem egy olyan lángosról van szó, aminek a szavatossági ideje 5 év és az a lángos nem is a Marsra kell majd elérjen. Ma készítik és holnap jár le a szavatossága. Reggel 9:00-kor.

A kukába dobtam, ami örömmel fogadta. Ott is a helye. Elrágcsálok valami kukoricapelyhet, ami nem enyhít az éhségemen és nincs is meg benne a napi szükséges tápanyag. Így kell nekem, ha az este nem készítettem elő mára ebédre egy tál salátát.

A rossz szájak azt mondják, hogy néhány gyártó már nem az E-ket írja ki a címkére, hanem azoknak a tudományos elnevezéseit. Nem érdekel. A nagymamákkal kellene leteszteltetni ezeket a termékeket. Ha a melletted levő képzeletbeli nagymama nem tudja hogy mi az aszkorbinsav és mi a fenét keres a kezedben levő kekszben, akkor világos hogy az a termék előállítható kellett volna legyen anélkül az anyag nélkül is, aminek a mellékhatásait csak jó pár év múlva ismerjük meg.

Nem számít, hogy az E339 vagy az E452 nem káros a fogyasztó egészségére nézve. Nem vagyunk rákényszerülve arra, hogy egy rossz és egy kevésbé rosszab közt válasszunk. A piacon sok bio termék található, és ha megvan bennünk a jó szándék, akkor azokat vesszük meg és lecseréljük azt a sok élelmiszert, amelyek megbetegítenek, annak ellenére, hogy a mesterséges ízük lehet hogy sokkal jobb.

Ebben az esetben a döntés csak a miénk. És ígérem, nemcsak egészségesebb leszel, de egy másik változást is észre fogsz venni: kevesebbet fogsz élelemre költeni, ha otthon készíted el őket és nem pedig készen veszed meg az üzletek polcairól

Teszünk egy próbát?

Vártam rá. Sokáig. Az izgalomtól megizzadva érkeztem. Szaladtam, hogy egy kicsit hamarabb érjek oda mint ő. Hogy lássam vajon sietős, vágyakozó léptekkel érkezik-e, vagy elnyújtott, habozó léptekkel. Mély lélegzetet vettem, hogy részletesen visszaemlékezzem az illatára.

A tekintetem megakadt a jobb oldalamon levő fán, és arra gondoltam, javasolni fogom, hogy véssük bele a nevünket. Arra is gondoltam, hogy vissza utasít, először megharagszik, aztán nevetni fog. Mármint az ötleten, nem rajtam, hisz szeret. Összedörzsöltem a tenyeremet és a sarkaimmal ritmusra doboltam a pad előtt levő földön. A fű kitaposódott. Vagy lehet nem is volt ott fű soha.

Találtam a kabátomon egy pihét, sötétvörös pihét, ami nagyon meglepett. Honnan kerülhetett oda? A szél hozta? Biztos a buszon szedtem fel, attól a ráncos hölgytől, akinek az arcán végigfolyt a ránc, a könny. Szörnyű teremtés. felháborított az elaggása és az a tény, hogy nem érdekelte, hogy ott van és hogy kellemetlen helyzetbe hoz másokat. Ez a kép rámragadt mint egy betegség. És most úgy látszik nemcsak a kép maga.

Nem telt el sok idő hogy türelmetlenkedni kezdjek. Nem haragszom meg. Késhet egy kicsit. Hisz nagyon elfoglalt mindig…
A szél most egy kicsit erősebben fúj, hisz esteledik és hideg van. Ősszel ez így szokott lenni. Erősebb lesz a szél tél felé. Veszít szelídségéből. Körülöttem felkavarodtak a levelek és az ölembe hullottak. Félresepertem, és nem tudtam nem észrevenni, hogy morzsolódtak szét az ujjaim közt. Pedig nem akartam szétmorzsolni, csak le akartam seperni őket. Úgy látszik nem tudok már jól uralkodni magamon. Igen nagy erőt fejtek ki az ujjaimmal. Ami azt illeti, a bal kezem körmei annyira belevágtak a tenyerembe, hogy fájni kezdett, majdnem véreztem. Őrület. Ha most rágni kezdem a körmeimet, ha meglátna biztos azt hinné, hogy még gyermek vagyok, hogy nem tudnék rá vigyázni, hogy nem én vezetem a táncot. Nem, az nem én vagyok. Felkészültem, a kapcsolatra is, erős vagyok.

Nem zavar, neki megengedett, hogy várakoztasson magára. Még a kezdeti paramétereknél tartunk: mosoly találkozáskor, kéz a lábon….
Visszatértem a doboláshoz. Fel akarok menni vele a kúthoz vezető ösvényen, hogy átadjam neki az első pénzérmét, egy fényesen ragyogót, amit neki őrizgettem, hogy kívánjon valamit. Ha minden jól megy, véghezviszem elhatározásom.

Azt szeretném ha a krémszínű kardigánját viselné, zipzárral.Meg tudnék halni érte, százszor végighúznám ujjaim rajta, de nem vagyok biztos benne, hogy annyi ideig megállna mozdulatlan.

Jön valaki! Ó, csak egy pár. De kicsik és vékonyak, mintha egyek lennének. Nem tudom nem észrevenni, hogy rajta is egy krémszínű felső van, viszont zipzár nélkül. Nem is lehet neki olyan. Nem láttam még olyan modellt. Nehezen nyelek, hisz ő megsimogatja a lány haját, aztán megcsókolja az ajkait. Pont előttem állnak meg, ő újra az ajkait ízlelgeti, a lány felsóhajt, viszont elnyomja magától, de csak egy picit, hogy ő ne haragudjon meg. És hogy újra előlről kezdhessék a játékot. Bárcsak hoztam volna egy könyvet magammal, hogy olvashatnék most, amikor nincs most semmi amit csináljak.

Örülök, hogy volt bátorságom elhívni egy sétára. Nem egy nehéz személy, ellenkezőleg. Egyszer vett nekem egy doboz csokit, amelyet még azóta sem ettem meg teljesen. Gondosan be van csomagolva, hogy nehogy a hangyák ellopják azt a kedves kis emléket tőle.
Elgondolásom szerint minden úgy fog menni, mint a karikacsapás. Nem történnek majd egetrengető dolgok, realista személy vagyok, megvan a józan eszem. Nem ábrándozok arról, hogy az illatom oly édesnek tűnik majd neki, hogy szinte elájul. Nem gondolom azt, hogy a tekintetem annyira csábító lesz, hogy tehetetlenül ingadozni fog a lábán, aztán majd a karjaimba hullik.

Későre jár az idő. A park üres marad. Elmennek a sepregetők is. Egy kicsit éhes is lettem. Most jutott eszembe: elfelejtettem hívni. Rég nem beszéltünk. Mikor is beszéltünk utoljára? Tegnap, egy éve?
Elfáradtam, ezért holnap is eljövök ugyanebben az órában. Remélem a galambok itt lesznek, és a levelek is.

Vártam rá. Sokáig.

avagy minden közmondásban több igazság lakozik mint amennyit látni szeretnénk.

Nemrég értettem meg az igazi jelentését egy olyan közmondásnak, amit gyakrabban ejtünk ki mint gondolnánk. Én legtöbbször akkor használtam viccként, amikor túl hosszúra nyúlt egy-egy beszélgetés valamelyik barátnőmmel, vagy ami még rosszabb, akkor használtam amikor nem kívántam folytatni a párbeszédet valakivel.

Arra is rájöttem, hogy valósággal szokást csináltam abból, hogy nagyon sokat mesélek arról, amit meg akarok csinálni, véghez akarok vinni, anélkül hogy valamit is megcsináltam volna azokból a dolgokból, amikről a végtelenségig szoktam beszélni.
Persze nagyon fontos hogy bizonyos dolgokat leírjunk, másokat hangosan kiejtsünk, hogy minél jobban halljuk, hogy igazán tudatosítsuk magunkban. De ugyanolyan fontos, hogy ne feledkezzünk meg a másik feléről sem, ami maga a cselekvés.

Tehát mától kevesebbet fogok beszélni arról, hogy mit szeretnék csinálni, és megpróbálok többet tenni annak érdekében hogy megvalósítsam terveimet. Ezer dolog van amit naponta eltervezek, amiről beszélek egy tea, ebéd vagy vacsora mellett. Amikor összegzem ezeket a terveket, arra jövök rá, hogy nagyon is keveset csináltam meg belőlük.

Az oka? Nem nehéz kitalálni. Amikor túl sokat beszélünk valamiről, anélkül hogy a cselekvésre térnénk, csupán azt jelenti, hogy valahol tudat alatt el akarjuk ódázni, hogy ténylegesen véghezvigyük azt a dolgot, amiről olyan lelkesedéssel beszélünk és beszélünk…

Ha félünk, vagy ha olyant kell tennünk amiben nem leljük örömünket, ezzel a technikával sikerül elhalasztani azt ami kétség kivül jó dolog lenne, ha pont rátérnénk a cselekvésre, a megvalósításra.

Sok olyan dolog van, amit csak elképzelek, hogy megtehetném, amiről csak nyitott szemmel álmodozok. Mindezekhez merészség kell. A sok beszéd tehát végül is a lelkesedés, a lelkület szegénysége. A sok beszéd a szellem gyengesége. Én meg minél erősebbé szeretnék válni.
Ezért térjünk hát rá a cselekvésre. Ma megcsinálom azt amit nagyon régóta halasztgatok. Hogy mit is? Nem árulom el…

Ha férfi lennék, ezeket mondanám:
Egyetértek azzal a kifejezéssel, hogy “minden nő szép.” Ez nem csak egy, a tavaszi évszakra jellemző bók. Csak egyszerűen, nézzünk egy férfira. Mint valami barbárok. Szőrős a mellük, fiatalon kopaszodnak és pocakosodnak. A legtöbb férfi annyira elegáns mint egy kába víziló, amelyik épp elfogyasztotta a megerjedt gyümölcs vacsoráját. Látták a sörreklámokat? Utálatosak, de nincsenek messze a valóságtól. Legyünk őszinték.
El lehet képzelni egy világot magas sarkak nélkül? Én nem tudnék. Egy világot, színháziasan elrendezett hajfürtök nélkül?… Parfümök és finom bőr nélkül? Édes manipulálás, kedélyállapotok nélkül, francia manikűr és eper ízű ajakír nélkül? Tétovaság nélkül vásárláskor, smink és vékony bokák nélkül? Egy üres világ lenne ez. Ha mindezek eltűnnének mondjuk csütörtökön, akkor én péntek reggel halott és elhantolt akarok lenni….
Láttátok, milyen szépek az anyák? Gondoljatok a saját édesanyátokra és aztán próbáljatok annál szebbet elképzelni. Nem létezik. Épp ahogy nem létezik férfi szépség. Ez egy ellentmondásos kifejezés. A szépnek tarott férfiakban mindig van valami nőiesség. Metroszexuálisoknak hívják őket, nem férfiaknak. Ha valamelyik férfi nevet, legtöbb amit elér hogy megnevettet. Egy nő elolvaszt egyetlen mosollyal, és egy tekintetétől földbe gyökerezik a lábad. Mutassatok valami erősebbet ezen a világon! Egyszerűen szörnyű lenne elképzelni egy bolygót nők nélkül. Egy világot művészi ihlet nélkül, gyengédség nélkül…Fört nélkül. Szenvedély nélkül. Kerek formák nélkül. A pokol szerintem lehet egy nők nélküli mennyország… Ahol mi vagyunk, férfiak, egy komló tenger és ahol örökkön keressük értelmét az egész létünknek.